KÁNTOR LÁSZLÓ
producer -  operatőr - rendező
(Az Európai Filmakadémia tagja)

 

Önéletrajz, filmográfia

 

1964. október 27.-én születtem Kolozsváron. A gimnázium elvégzése után fotósként dolgoztam, számos egyéni kiállításom volt Romániában és Magyarországon.
Két évet dolgoztam bábszínészként a Kolozsvári Állami Magyar Bábszínházban, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház könyvtárosa, később irodalmi titkára és fényképésze voltam.
1989-ben két kötetem jelent meg a budapesti Helikon, illetve Hét Torony Könyvkiadónál. Az előbbiért a magyar Művelődési Minisztérium nívódíját nyertem el 1990-ben.
1989-től szerkesztő-operatőrként dolgoztam a Román Televízió Magyar nyelvű adásánál, majd különböző nyugat-európai tévéknél (ZDF, Chanel 4 News, ARD, NCRV, EO stb. )
1993-ban felvételiztem a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1997-ben szereztem oklevelet film- és televízió operatőr-rendezőként. Eközben rendszeresen dolgoztam a Magyar Televíziónál, illetve a Duna Tv-nél, mint rendező, illetve operatőr. Ugyanakkor részt vettem a Hunnia Filmstúdió, a Budapest Filmstúdió, a Focus film, az Eurofilm, a TMA különböző filmprodukcióiban, mint asszisztens, illetve segédoperatőr, vagy forgató kameraman. (Rotschild hegedűje, Witman fiúk, Glamour, Evita stb.)
1999. júniusától a Budapest Filmstúdió igazgatója vagyok. 2001-től az Új Budapest Filmstúdió producereként is dolgozom, 2003-tól ügyvezetője és tulajdonosa is vagyok. Filmjeinkkel számos fesztiváldíjat nyertünk (Montreál, Berlin, Strassbourg, Belgrád stb.)

Filmográfia :

1990

Házsongárd (dok. 16')

rendező-operatőr

1991

A templomot s az iskolát (dok. 25')
1992. Győr - Mediawave

rendező-operatőr

1993

Levéltitok (kisjátékfilm, 8')
1994. Tel Aviv - International Student Film Festival

rendező-operatőr

1994

Trombita is van (kisjátékfilm, 18')
1994. München - Internationales Festival der Filmhochschulen

rendező-operatőr

1995

Totális háború (TV-játék, 35')

rendező

 

Razzia az Aranyszarvasban (TV-film, 31')

rendező

 

Cimbora karácsonyi különkiadása (TV-játék, 80')

rendező

 

Kalaf áriája (TV-film, 35')

operatőr

 

Gipszben (kisjátékfilm, 12')

operatőr

1996.

Bohumil Hrabal-portréfilm (dok. 80')

rendező-operatőr

 

A magyar film Selmecbánya tükrében (dok. 80')

rendező-operatőr

1997.

Légyfogó (játékfilm, 100')
1998. Locarno - Film Festival

operatőr

1998.

Álombánya (kisjátékfilm, 36')
magyar - román koprodukció
1998. München - Internationales Festival der Filmhochschulen
1998. Győr - Mediawave
1998. Drama (Greece) - International Short Film Festival
1998. Berlin - Prix Europa
1998. Los Angeles - Hungarian Film Week
1998. Houston - Worldfest Flagstaff

rendező

2000

Kelj fel Jancsi (nagyjátékfilm, 90')          
magyar - amerikai koprodukció
32. Magyar Filmszemle: Legjobb produceri díj Kodak-tól,
32. Magyar Filmszemle: Legjobb Film

producer

 

Bolond gránátalmafa (nagyjátékfilm, 90')
magyar - grúz koprodukció

producer

2001

Torzók (nagyjátékfilm, 98')                                  
2001. Montreal: megosztott fődíj, Ökumenikus Zsűri díja
32. Magyar Filmszemle: Legjobb Epizódszereplő Díja Mácsai Pálnak
32. Magyar Filmszemle: Legjobb rendezés
Berlin: Special Prix Europa - TV Fiction kategória
Belgrád - Auteur Film Festival: Fipresci díj, valamint a Szerb Filmművész Szövetség különdíja Szatmári Péter operatőri munkájáért
Strasbourg: Elismerő oklevél
Chicago: A legjobb gyermekszereplő díja Mészáros Tamásnak
Franciaország: A Francia Köztársaság elnökének különdíja
Giffoni Filmfesztivál: Bronz Griff, valamint Giffoni város díja
Zlin - Gyerek és Ifjúsági Filmfesztivál: "Visegrádi országok filmje" szekció fődíja, Oscar nevezés

producer

 

Papsajt (nagyjátékfilm, 94')                      
33. Magyar Filmszemle diákzsűrijének nagyjátékfilmes különdíja

Producer

 

Levél Amerikába (nagyjátékfilm, 100')  
magyar - bolgár - holland koprodukció
Fipresci, Kiev Molodist 2001. The Grand Prix The Golden Chest,
Bulgarian Television Awards
Oscar nevezés

Producer

 

A Monarchia mostohagyermeke(dok.film, 50')

Producer,rendező, operatör

2002

Fény hull arcodra (nagyjátékfilm, 89')   
magyar - román koprodukció
33. Magyar Filmszemle: Rendezői látványdíj
Montreal Film Festival
Karlovy Vary Film Festival versenyben

producer

 

Tiszta lap (nagyjátékfilm, 100')    

producer

 

Felmentő levél (dok.film, 45')                               producer,rendező, operatőr
magyar - román koprodukció

producer

 

Az álmok kastélya (dok.film, 52')

producer

 

Kézművek (ismeretterjesztő sorozat, 220')
magyar - román koprodukció

producer

 

Numero (rövidfilm, 15')

producer

2003

Bolygótűz (nagyjátékfilm, 100')              
magyar - szerb koprodukció

producer

 

Domokos Géza, az intézményépítő (portréfilm, 60')
magyar - román koprodukció

Rendező, producer

 

"Itt se, ott se": Poszler György (portréfilm, 60') magyar - román koprodukció

Rendező, producer

2004

"Ág, lomb, gyökér nélkül kiáltok" (portréfilm, 60')
 35. Magyar Filmszemle

producer

 

Szezon (játékfilm, 89')                              
35. Magyar Filmszemle: Legjobb férfi mellékszereplő, Közönségdíj
Cottbus Keleteurópai Filmek fesztiválja: versenyben
Moszkvai Faces of Love Film Festival: versenyben
Valencia International Film Festival: versenyben

producer

2005

Korniss Péter portréfilm (portréfilm, 45')

producer

 

Dallas Pashamende (nagyjátékfilm, 93')          
magyar-német-osztrák koprodukció
36. Magyar Filmszemle: Legjobb női főszereplő
Berlinale 2005: CICAE (művészmozik nemzetközi szövetsége) díj
Verona  Schiermi D'Amore 2005: különdíj
Karlovy Vary: versenyben
Troia FESTROIA nemzetközi fesztivál: Ezüst Delfin (Gryllus Dorkának)
Sochi Film Festival: Ezüst Nyíl (Gryllus Dorkának)

producer

 

Csodálatos vadállatok (TV film, 52')    
37. Magyar Filmszemle
Kamera Hungária 2005, 2006,  Mediavawe 2005

producer

2006

Az újpesti Villon: Berda József költő emlékére (portréfilm, 50')                    

producer

 

Unwanted Cinema            (dokumentumfilm, 90')
37. Magyar Filmszemle
Mediawave 2006Osztrák- magyar koprodukció

producer

2007

A csapda (nagyjátékfilm)
Szerb - magyar - német koprodukció
Sofia Nemzetközi Filmfesztivál: Nagydíj
Wiesbaden Nemzetközi Filmfesztivál:
Legjobb Rendező Díja
3Sat különdíja

Fipresci különdíj
Berlinale: Forum

producer

 

A lefejezett kakas (nagyjátékfilm)
Német - osztrák - román - magyar koprodukció

producer

 

Liberté'56 (játékfilm)

producer

 

Romazsaru (nagyjátékfilm)

producer